A Fórumról

A Déli Nyitás stratégiájával összhangban kialakított Afrika-politikánk jegyében 2015. november 2-3-án kerül megrendezésre a 2. Budapest Afrika Fórum (BAF2). Kapcsolataink hagyományos eleme és Afrika fejlődésének motorja az oktatás, ennek megfelelően az oktatási együttműködés képezi a fórum fő témáját.

Külpolitikai tevékenységünk megújítása érdekében a 2013-ban indult állami Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében 19 szubszaharai országnak 435 ösztöndíjas helyet ajánlottunk fel. A programról szóló megállapodások aláírása folyamatban van, de több országból már megérkeztek a diákok és megkezdték tanulmányaikat.

A fórum célja, hogy fokozott párbeszédet folytassunk a korábban hazánkban tanult afrikaiakkal, a hazai akadémiai, civil és üzleti szféra képviselőivel, hogy jobban építhessünk az általuk felhalmozott tudásra és kapcsolati tőkére. A BAF2 meghívotti célcsoportja magyar egyetemeken végzett magas rangú afrikai állami tisztségviselők, afrikai felsőoktatási miniszterek és egyetemek vezetői lesznek.

Továbbá megjelenési lehetőséget biztosítunk majd azon magyar cégek számára is, amelyek meg kívánnak jelenni az afrikai piacokon, amelyhez a meghívott alumni vendégekkel való kapcsolatfelvétel jó alapot teremthet.

A plenáris napot követően afrikai vendégeink számára, a Szent István Egyetemmel együttműködve, Gödöllőn szakmai programot szervezünk.