Afrika az egyik legdinamikusabb kontinens, óriási fejlődési potenciállal. A második legnagyobb területű kontinens, 54 független államban több mint 1,1 milliárd lakossal, amelynek 45%-a 15 évnél fiatalabb.

Képtalálat a következőre: „Africa”

 

 

 

ManCo.hu megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium Afrika Főosztályának vezetőjét Szabó András urat, hogyan látják Magyarország afrikai szerepvállalását.

 

Képtalálat a következőre: „Afrika főosztály”

                                                                                                   Fotó: KKM

 

• Mikor határozták el, hogy önálló Afrika főosztályra van szükség a KKM keretein belül és hogyan fogalmazták meg legfőbb céljait?

 

Afrika stratégiai fontosságát és a régióban rejlő lehetőségeket felismervén, a Külgazdasági és Külügyminisztérium döntésének megfelelően 2014-ben, 20 év után újra létrejött az önálló Afrika Főosztály, amely az összkormányzati Afrika-politika terén a koordinációs központ szerepét tölti be. A főosztály feladatául tűzte ki az afrikai országokkal folytatott bilaterális kapcsolatok fejlesztését, a gazdaságdiplomáciai törekvések előremozdítását, valamint a magyar álláspont hangsúlyosabb megjelenítését a vonatkozó nemzetközi szervezetekben (EU, ENSZ, Afrikai Unió).


• Afrikában az 54 független állam közül hánnyal volt gazdasági - diplomáciai kapcsolatunk a Déli nyitás előtt és hánnyal van napjainkban?

 

A 80-as évek végére 11 nagykövetségünk működött szubszaharai Afrikában. A 90-es évek során a magyar külpolitikában az euroatlanti integráció előtérbe helyezésével Afrikában sorra zártuk be nagykövetségeinket, amellyel korábbi jelentős befektetéseinkről és kapcsolati tőkénkről mondtunk le. Afrikai jelenlétünk megerősítése a szubszaharai régióban, a diplomáciai és külgazdasági képviseleti hálózat bővítésével valósul meg. A lefedettség növelése új képviseletek nyitásával, a jelenlegi akkreditációs rendszer megújításával, valamint a tiszteletbeli konzuli hálózat kiszélesítésével történik.

Jelenleg Kenyában, Dél-Afrikában és Nigériában rendelkezünk állandó nagykövetséggel. Abujában 2013 októberében nyitottuk újra képviseletünket. 2016-ban újranyitjuk nagykövetségünket Etiópiában, valamint újranyitjuk képviseleteinket Ghánában és Angolában. Kapcsolatainkat a politikai és gazdasági érdekeink szerint súlyozottan kell kialakítani a fenntarthatóság és a legnagyobb hozadék elve alapján.

 

• Gazdasági szerepvállalásban hol tudnánk Magyarországot elhelyezni Afrikában? Mit adhatunk Afrikának és mit kaphatunk tőlük?

 

Üzleti sikereink például szolgálnak arra, hogy magyar cégek számára több ágazat is potenciális üzleti lehetőségeket kínál az afrikai országokban. Ezek közé tartozik az élelmiszeripar és mezőgazdaság (állat- és haltenyésztési, szárazságtűrő-növénytermesztési technológiák), a víztisztítás és környezetvédelem (kommunális, ipari és vegyi szennyvíztisztítás egyedi technológiákkal, mobil víztisztítók szállítása), az egészségügy (biotechnológia, gyógyszer- és vegyipar, kórházi berendezések, orvosi műszerek exportja, létesítményfejlesztések). Továbbá potenciális üzleti lehetőségeket kínál az energetika (megújuló energia, erőmű-létesítés), a védelmi ipar, a bányászat, valamint az infrastrukturális beruházások (tömegközlekedés fejlesztése, csatornázás, hulladékkezelés, távvezeték-, út- és vasútépítés, illetve sportinfrastruktúra-fejlesztés).
A mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és a vízgazdálkodás elsődleges és kritikus szerepet tölt be a szubszaharai gazdaságokban, amely kedvező befektetési és üzleti lehetőségeket kínál a fejlett technológiák exportjára. A mezőgazdaság produktivitását elősegítő és a hatékony vízhasználati/öntözési rendszerek kialakításához szükséges technikai tudás Afrika-szerte kelendő exportja lehet a magyar gazdaságnak is.

 

• Kik a legnagyobb konkurensek és kik együttműködő partnerek?

 

A tradicionálisan erős afrikai kapcsolatokkal rendelkező európai országok mellett fontos politikai és gazdasági szereplők, mint pl. Kína, India, Brazília, Törökország és az Öböl országok jelentős üzleti érdekeket építettek ki a régióban az elmúlt 15 év során.


• Átlagosan mekkora az éves gazdasági növekedés Afrikában?

 

Az afrikai kontinens országainak átlagos GDP-növekedése 2013-ban 3,5%, 2014-ben 3,9%, 2015-ben pedig, előzetes számítások szerint, 4,5%. Etiópia a GDP növekedés szempontjából kiemelkedőnek számít (2014-ben 10%-kal nőtt az etióp gazdaság), továbbá Zambia (7,8 %), Ghána (7%) és Angola (7%) dinamikus fejlődése is kiemelendő.


• Milyen szolgáltatásokkal vagyunk ott Afrikában?

 

A Déli Nyitás politikánk meghirdetése óta komoly sikereket tudtunk megvalósítani:


• Etiópiában egy teljes egészében magyar tervezésű villamos műszaki, technológiai, gyártási projektjében veszünk részt, illetve biztosítjuk a gyártás irányításához és betanításához szükséges szakembereket az etióp fővárosban indított állami megrendezéshez. Kenya és Ghána is igényt tart erre a technológiára.


• Ghánában szélerőmű-parkot építünk és magyar kukásautókat adunk el.


• Magyarország számos afrikai országba, köztük Eritreába, Nigériába, exportál baromfikat.


• Magyar padló kerül a dél-afrikai vasúti kocsikba.


• Több afrikai országban nyert magyar cég tendert nyomtatványok, igazolványok készítésére.


• Magyar cég banki informatikai rendszereket fejlesztett a Kongói Demokratikus Köztársaságban.


• A világon egyedülálló magyar technológiával építünk szociális lakásokat a Dél-afrikai Köztársaságban és Botswanában.


• Kongó és Zambia között magyar cég tervez autópályát és hidat.


• Illetve meg kell még említeni a nigériai bioetanol erőmű építését is.

 

 

• Hogyan álljunk hozzá az Afrikai üzleti kapcsolatok kialakításához?

 

Meggyőződésünk szerint Afrikának elsősorban nem segélyekre van szüksége, hanem tudásra és oktatásra, hiszen ez kell a hosszú távú fejlődéshez. Ennek megfelelően kapcsolataink szubszaharai Afrikával mindig is kölcsönösen előnyös partneri viszonyokon alapultak. Hozzájárulásunk a kontinens fejlesztéséhez elsősorban az oktatásban és képzésben rejlett. Az 1960-as, ’70-es és ’80-as években több ezer afrikai diák folytatott felsőfokú tanulmányokat hazánkban, ezek az egykori diákok lehetnek ma a legfőbb támaszaink a kölcsönösen előnyös partnerségi viszony kialakításában.

 

Képtalálat a következőre: „africa business”

 


• Milyen magyarországi intézmények támogatják az afrikai kapcsolatok kialakítását, befektetések elősegítését?

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium mellett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. fontos szerepet játszik a magyar-afrikai gazdasági kapcsolatok alakításában. A szubszaharai térségben 2014-ben elsőként Accrában nyílt meg a ghánai-magyar kereskedőház, melyet a botswanai, valamint a dél-afrikai nyitás követett. 2015 folyamán újabb kereskedőházak nyíltak Zambiában, Angolában, valamint Etiópiában, ezzel elősegítve a magyar termékek és vállalkozások afrikai piacra jutását, valamint a térség potenciális befektetőinek Magyarországra vonzását.


• Több rendezvényt is szerveztek az elmúlt időszakban, melyek voltak ezek?

 

 

                                                                                                             Fotó: KKM


A Déli Nyitás stratégiájával összhangban kialakított Afrika-politikánk jegyében 2015. november 2-3-án került megrendezésre az 2. Budapest Afrika Fórum, amelynek fő témáját az oktatás, illetve a szektorban rejlő együttműködési lehetőségek képezték. Az oktatási tematika köré épülő 2. Budapest Afrika Fórum egyik kiemelt eseményeként tárcaközi oktatási megállapodások aláírására került sor a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramhoz kapcsolódóan. A 2. Budapest Afrika Fórum egy „alumni” találkozó is volt: a résztvevők soraiban közel száz olyan afrikai foglalt helyet, akik korábban Magyarországon tanultak, majd hazájukba visszatérve mára a kormányzati vagy civil szféra valamely szegmensében töltenek be magas pozíciót.
2016-ban a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-vel és a Külügyi és Külgazdasági Intézettel közösen rendezzük meg az első szubszaharai üzleti konferenciát, míg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben Magyar-Portugál-Angolai, valamint Magyar-Török Afrika fókuszú üzleti konzultációkat szervezünk.

 

ManCo.hu

http://www.manco.hu/index.php/vallalatvezetes/kulgazdasag/247-miert-pont-eppen-afrika